100 évesek a Schönstatti Márianővérek

Benyomások – történelem – gondolatok

MEGHÍVÁS EGY TALÁLKOZÁSRA

⟟  VILÁGUTAZÁS – az Örökimádás templom és az Anyaház között

⟟  FÉNYNYOMOK – Anyaház

⟟  KEZDETI TŰZ – Anyaház

⟟  CSALÁDI ÉLMÉNYPÁLYA – az Anyaház rétje

 

 

Nyitva/ Open:

 naponta 14.00 és 18.00 óra között,
 valamint előzetes egyeztetés alapján:
 Kérjük, jelentkezzenek az Anyaház recepcióján

 

Szeretettel köszöntjük!

Örülünk látogatásának!

 

∨

∨

∨

 

⟟  az Örökimádás templom és az Anyaház között

 

1. VILÁG KÖRÜLI UTAZÁS

2. Schönstatti Márianővérek Világi Intézménye

„Krisztus szeretete sürget minket“ (2 Kor 5,14)

2026. 100 éve létezik a Schönstatti Márianővérek Világi Intézménye. Közösségünk tagjai Krisztus követésében élnek és a legkülönfélébb feladatokban állnak Schönstatt, az Egyház és a társadalom szolgálatában.

Kik vagyunk
Világi Intézményünkhöz mintegy 1450 nő tartozik 42 országból, a világ minden kontinenséről. Hivatásunkat közös lelkiségben, de különböző életformákban éljük meg: közösségben vagy egyedül, egységes szerzetesi ruhában vagy civil öltözetben. Vannak közös szolgálataink, műveink, ugyanakkor hivatásunkat „a világban élve”, világi foglalkozásokban is gyakoroljuk.

Amit képviselünk
A Schönstatt Mozgalommal együtt mi, Schönstatti Márianővérek küldetésünket a „világ vallási–erkölcsi megújításában” látjuk, az evangélium szellemében. Életünk forrása a 
 Schönstatti Háromszor Csodálatos Anyával, Királynővel és Győzedelmes Asszonnyal kötött szeretetszövetség; ez számunkra a teljes odaadás útja a Szentháromságos Istennek és az ő országának.

Amit akarunk
A Szűzanyával együtt és hozzá hasonlóan Krisztust és az ő felszabadító üzenetét elvinni a mai világba.

3. Világszerte kiterjedő jelenlét

1926. október 1-jén alapítja közösségünket Kentenich József atya (1885–1968).
 A kezdet egy 18 nőből álló kör, akik teljesen Istennek és a Szűzanyának szentelik életüket a Schönstatt-mű szolgálatában. A közösség gyorsan növekszik.
1926-ban már Schönstatt határain kívül is létrejönnek az első fíliák.
 1929-ben nővéreket küldenek külföldre is, Európába (Bécs/Ausztria),
 és 1933-tól tengerentúlra (először Dél-Afrikába, majd Amerikába, később Ausztráliába és Ázsiába).

 

4. SCHÖNSTATT

Eredetünk. Nemzetközi központunk. Otthonunk.

Berg Schönstatt (Schönstatt -hegy)

Történetünk Schönstatt völgyében kezdődött.
 Első Anyaházunk az „Alten Haus” -ban (“öreg ház” -az Ősszentély melletti épület) volt, közvetlenül a kegykápolnával szemben. Az első 25 év gyors növekedése indokolta, hogy 1951-től a Schönstatt-hegyen létrehozzák a közösség nemzetközi központját.
Ma itt található: a generális vezetés székhelye az Anyaházban, házak a nemzetközi noviciátusok és további képzési időszakok számára (Noviciátus ház), lelkigyakorlatok és továbbképzés céljára (Schulungsheim, “Képzőház”). Itt zajlanak kongresszusok, általános káptalanok, nemzetközi találkozók és ünnepségek. A világ minden tájáról érkező nővérek élnek és dolgoznak az alapítás helyén.
 Kentenich atya életének utolsó éveiben a Schönstatt-hegyen, a Schulungsheimben (Képzőházban) lakott.
A lelki élet helyi központja közösségünk szentélyében (Mariengartenheiligtum, Mária-kert szentély) és az Örökimádás templomban van, ahol alapítónk sírja is található.

Örökimádó nővérek

Mielőtt az első misszionárius nővéreket 1933. decemberében Dél-Afrikába küldték volna, azzal a kéréssel fordultak Kentenich atyához, hogy hozzon létre egy külön örökimádó közösséget, mely főként az imádságnak szenteli magát, és ezzel támogatja a Schönstatt-missziót.
 1934. január elején hat nővér állhat az örökimádás szolgálatába. Az évek során ebből egy saját örökimádó közösség alakul ki, az Intézmény kontemplatív ágaként.
Egy különlegesség a Schönstatt-hegyen a remetei élet. Egyes nővérek hosszabb időn át remeteként élnek, mások néhány hétre vagy hónapra vonulnak a remeteségbe, lelki feltöltődés céljából.

Szolgálat Schönstatt alapítás helyén

Ez közösségünk számára központi feladat.
 Az Ősszentélynél, a zarándoktemplom és a zarándokközpont körül nővérek egy nemzetközi csapata – együtt a Schönstatt-atyákkal – felelős a világ minden tájáról érkező zarándokok kíséréséért és lelki inspirációjáért.
 A Sonnenau Ifjúsági Ház, a Marienland Konferenciaközpont és a Kentenich atya-ház a Schönstatt Mozgalomban végzett apostoli feladatainkat szolgálják.

 

5. Az Egyház szívében: Jelenlétünk Rómában

A Szent Péter bazilika árnyékában

1964 óta élnek Márianővérek Rómában.
 Ma a Via Aurelia Antica 20 szám alatt található a közösségünk római fíliája, 20 perces sétára a Vatikántól.
A nemzetközi összetételű nővéreink a Vatikánban dolgoznak, egy római egyetemen folytatják tanulmányaikat, vagy az olaszországi Schönstatt Mozgalmat szolgálják.
 A szentély neve „Cor Ecclesiae” („Az Egyház szíve”).
 Mária, az Egyház szíve, mint a „szeretet hatalma” Krisztus oldalán, példakép az Egyházban való hivatásunkra: Világi Intézményként, a világot belülről, Krisztus szellemében megújítani.

 

6. Dinamikus Tartomány

Fő foglalkozás: Schönstatt

A közösség elsődleges feladata, hogy a Schönstatt-mű minden tagját belülről élettel, „lélekkel” töltsék meg. Világszerte dolgoznak nővérek a Schönstatt Mozgalomban. Már a közösség megalapítása után néhány évvel később Kentenich atya elkezdte összehívni azon nővérek körét, akiket erre a feladatra felkészített. 1967-ben ebből a körből jött létre a „Dinamikus Tartomány”. Ez nem a szokásos módon egy területhez kötött, hanem azokat a nővéreket foglalja magába, akik főállásban dolgoznak Németországban és más európai országokban a Schönstatt Mozgalom különböző területein: az ifjúsági-, női- vagy családmozgalomban, a népi és zarándokmozgalomban, illetve különféle projektekben.
 Helyi középpont a Marienland képzőközpont és a Regnum-Patris-szentély.
A Dinamikus Tartomány mellett világszerte, különböző tartományokban, úgynevezett „dinamikus asszisztenciák” működnek, amelyekhez egy vagy több ország mozgalmi nővérei t

„ATYA, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD“

„A Schönstatt-apostolkodásért vagyunk: Ott, ahol működünk, az Isten országának, a mennyei Atyánk országának, kell testet öltenie. Ez a szeretet, a béke, a szabadság, a tisztaság, az igazság és az igazságosság országa. Kentenich atya lelkiségét és pedagógiáját úgy éljük meg, mint utat, amelyen emberek és közösségek növekednek, akik az evangélium mércéje szerint hagyják alakítani magunkat.”

 

7. AUSTRÁLIA ÉS FÜLÖP-SZIGETEK

1951 óta élnek és dolgoznak Márianővérek Ausztráliában, 1987 óta a Fülöp-szigeteken is.
 A szolgálat célja a Schönstatti lelkiség hirdetése és megtapasztalhatóvá tétele Ausztrália 
 multikulturális kontinensén, illetve a Fülöp-szigeteken az egyházi és társadalmi életben. A nővérek különböző Schönstatt-közösségeket (ifjúság, nők, családok) kísérnek, a Zarándok Szűzanyával apostolkodnak és gondoskodnak a Schönstatt-központokba érkező zarándokokról. Többen egyházi és akadémiai területeken is tevékenykednek.

KRISZTUS NYOMÁBAN

„Ahogyan Mária, és Máriával együtt mi is Krisztus nyomában akarunk járni, és így Istenünk, Atyánk országát szolgálni.”

 

8. ÁZSIA

INDIA

Az első indiai fiatal nők 1975-ben érkeztek Schönstattba a noviciátusba. 1984-ben visszatértek Indiába, és német Márianővérek támogatásával megkezdték a közösség felépítését hazájukban.
Munkájuk egyik fő területe az oktatás. Több oktatási intézményt a nővérek tartanak fenn és vezetnek. Emellett dolgoznak nővérek egy szellemi fogyatékossággal élő nők otthonában Irinjalakudában, valamint különböző területeken részt vesznek a plébániai pasztorációban.
A Indiai Schönstatt Mozgalom kiépítésében való részvétel a jövő feladata. Biztató kezdetek már láthatók Bangalore-ban és Trivandrum-ban (zarándokmozgalom, Zarándok Szűzanya, lány- és női csoportok).

COR UNUM IN PATRE (EGY SZÍV AZ ATYÁBAN)

„Mivel India rendkívül sokszínű a kultúrák, nyelvek és vallások tekintetében, elismerjük a kölcsönös elfogadás és tisztelet szent jelentőségét. Az egység lehetséges, mert mindannyian Isten, a Mennyei Atya gyermekei vagyunk, és Mária az összes ember anyja.”

 

9. EURÓPA

SVÁJC

Már 1934-ben, nyolc évvel az alapítás után, két svájci nővér belépett a közösségbe Schönstattban. 1938-ban Gamsban adódott az első fília megalapításának lehetősége.
Kentenich atya számára a fília létrehozása a semleges Svájcban a németországi politikai helyzet miatt is fontos volt. Később a közösség központja Quarten-be tevődött át.
Feladatkörök:
A hangsúly a két Schönstatt-központban végzett szolgálaton van, mint találkozási helyeken, ahol az emberek teljeskörűen – természetes és természetfeletti módon – feltöltődhetnek.
 Több nővér dolgozik a Schönstatt-mozgalomban és a zarándokszentély projektben.
 1985 óta a svájci tartomány személyi, pénzügyi és lelki támogatással segíti közösségünk felépülését Burundiban.

IMMACULATA

„Az ég felé nyúló, gyakran hófedte alpesi csúcsok az ember nagyságának jelképei, amely Máriában, az Immaculatában valósul meg. Ő mutatja meg nekünk a beteljesült emberi létet, szabadon és hitelesen.”

 

10. EURÓPA

NÉMETORSZÁG

Németország – közösségünk származási országa – az a hely, ahol ma is a legtöbb Márianővér él, és ahol intézményünk az elmúlt 100 évben szinte teljes országos lefedettségeben tevékenykedni tudott.
1945/46-ban, az alapítás után húsz évvel, a közösség olyan nagyságot ért el, amely jogilag és gazdaságilag viszonylag önálló tartományokba való decentralizációt tett szükségessé.
 Sokszoros változási folyamatok után Németország területe 2015 óta két tartományra oszlik.
 A délebbi egyházmegyék, Ausztriával együtt, a Rottenburg-Ergenzingen-i központhoz tartoznak; a többi egyházmegye központja Borkenben, Münsteri egyházmegyében van.
 A szolgálat fő hangsúlya mindkét provinciában a nagy Schönstatt-központok gondozásán van.

 

11. EURÓPA

NÉMETORSZÁG

Mindkét német tartomány – a közös küldetés mellett – további, nagyon eltérő fő területekkel rendelkezik:

Dél-Németország Ausztriával, Romániával, Magyarországgal és Vietnammal

Az Ergenzingen-i tartományközpontból kísérik a reményteli új kezdeteket Timişoara/Romániában, Budapesten/Magyarországon és Tân Lâm (Saigon mellett)/Vietnam területén, és támogatják azokat a nővéreket, akik Schönstatt szolgálatában állnak Horvátországban.

Észak-, Közép- és Kelet-Németország egy fíliával Kalinyingrádban/Oroszországban

A közösség két iskola fenntartója: a „Schönstatti Máriaiskola” (RealschulePlus és gimnázium lányoknak) Vallendarban, amely már több mint 80 éve működik, valamint a „Schönstatti Máriaiskola” (Realschule) Borkenben.
A tartományhoz tartozik a Schönstatt-központ Koblenz-Metternichben. Itt tevékenykedett M. Emilie Engel nővér (1893–1955), a közép-német tartomány első tartományvezetőjeként, és itt található sírja is. Szentéletű példát ad a hitre Isten gondviselésében, különösen is súlyos betegsége idején. Boldoggá avatási eljárását 1997-ben indították el.
Már 1933-ban célzottan nővéreket küldött Kentenich atya Kelet-Németország diaszpórájába.
 Az NDK rezsimjének (1949–1989) elnyomása ellenére a közösség létszáma Kelet-Németországban (központ Friedrichroda, Türingia) majdnem 200 nővérre nőtt.
 A politikai fordulatot követően Friedrichrodábó0l fíliát alapítottak Kalinyingrádban/Oroszországban.

Mária ma

A két tartomány különböző hangsúlyokkal valósítja meg ezt a küldetést: Mária, mint Királynő, nagyságában emlékeztet minden ember királyi méltóságára. Mária, mint a „Isten kertje”, termékenységében általunk akarja formálni a világot.

 

12. EURÓPA

SPANYOLORSZÁG

1961 óta tevékenykednek Márianővérek Madridban és Barcelonában.
 A Schönstatt-mozgalom spanyolországi szolgálata mellett dolgoznak nővérek a „Colegio Nuestra Señora de Schoenstatt” iskolában Pozuelóban, amely óvodától az érettségiig működik, és amelynek fenntartója közösségünk.

Élj a Szentlélekben!

„A Szentségimádás, a Mária-szeretet és a missziós lelkület a három jellegzetesség, amely a spanyol nép hitét formálja – és amely az őskeresztény közösség Pünkösdi terméhez is kapcsolódik. Küldetésünknek tekintjük, hogy ezt a szellemiséget erősítsük.”

PORTUGÁLIA

A Portugáliában 1960 óta létező Schönstatt-mozgalom kérésére 1975-ben érkeztek Márianővérek az országba. Ma is főként a Schönstatt-ifjúság, a nők és a családok szolgálatában dolgoznak.
 A két Schönstatt-központban rendelkezésére állnak a vendégeknek és zarándokoknak.
 A Gafanha de Nazaré-i központhoz óvoda is tartozik.

Istentől szeretve

„Mi, portugálok, meg vagyunk győződve, hogy országunkat különösen szereti Isten, mert ez a Szent Szűz, az Immaculata országa, és a Szűzanya meg akart itt jelenni. (Fatimában). Márianővérekként azon dolgozunk, hogy minden ember tudja: Isten szereti őt.”

FRANCIAORSZÁG

A Cambrai-i Schönstatt-szentélynél – ahol Josef Engling (1898–1918) az I. világháborúban elesett – mi, Márianővérek egy vendégházat építettünk a „Egység Szentélye” mellett a vendégek és zarándokok számára.
 Két nővér tevékenykedik itt, kísérik a zarándokcsoportokat, és lehetőséget biztosítanak a találkozásra Engling Józseffel, aki Kentenich atya fiatal munkatársa volt Schönstatt alapításakor, és akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van.

 

13. EURÓPA

CSEHORSZÁG

A második világháború alatt és azt követő évben, 1946-ban érkeztek Svájcba az első cseh nővérek közösségünkbe. A 1948-as kommunista puccs után a nővérek visszatértek hazájukba, hogy népükkel legyenek. Az egyházüldözés miatt 1951-ben úgy döntöttek, hogy titkosan folytatják működésüket. Mint sok más szerzetest, papot és aktív laikust, hét Márianővért is több évre bebörtönöztek.
A 1989-es politikai fordulat óta fíliák vannak Prágában és Rokolében.
 Rokolében 1997-ben szentelték fel a Betlehem-szentélyt. A Schönstatt-központ fenntartása Rokolében a fő feladata közösségünknek Csehországban.

„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…” (Mt 18,3)

„Hálásak vagyunk nővértárasainknak, akik a hosszú üldöztetés ideje alatt hivatásukhoz hűek maradtak. Erőforrásuk Istenhez és a Szűzanyához fűződő gyermeki tiszta szeretet volt.
 Szentélyünkben imádkozunk, hogy a modern embernek is megadassék a kegyelem, hogy Isten előtt gyermek lehessen, ahogy azt Jézus parancsolta nekünk.”

SKÓCIA

Skóciában, a Campsie-hegység lábánál, Glasgow közelében, a 1980-as években szentély épült lelkigyakorlatos- és konferenciaközponttal.

 

14. EURÓPA

Lengyelország Oroszországgal és Fehéroroszországgal

Az első két nővér 1946-ban érkezett Lengyelországba a koncentrációs tábor túlélőinek egy vonatával. A kommunista rendszer idején, sok nehézség ellenére igyekeztek felépíteni a közösséget és a Schönstatt-mozgalmat. A megtorlások közé tartozott például 1967-ben az első, még félkész Schönstatt-szentély lerombolása Lengyelországban állami parancsra.
 Az első generáció áldozatai, bizalma, hűsége és bátorsága termékeny talajt teremtett Schönstatt növekedéséhez Lengyelországban.
A nővérek apostoli szolgálatot végeznek a Schönstatt-mozgalom különböző közösségeiben és Schönstatt-központokban. Emellett dolgoznak különböző területeken a püspöki kúriában, a pasztorációban és a Caritas-ban.
1990-ben Lengyelországból nővéreket küldtek Fehéroroszországba (Grodno),
 1991-ben pedig Oroszországba (Moszkva és Szentpétervár).

HŰSÉG

„Küldetésünk, hogy hozzájáruljunk országunk ezeréves keresztény értékeinek megőrzéséhez, hogy ez az egész világ számára valódi tanúságtétel legyen a hit iránti hűségről.”

 

15. USA

Mexikóval, Puerto Ricóval és a Dominikai Köztársasággal

1949-ben hat Márianővér érkezett Texasba, nyolc pedig Wisconsinba. 1954-ben már az első helyi származású nőket is fel tudták venni a közösségbe.
Milwaukee/Wisconsin Pater Kentenich 1952 és 1965 közötti száműzetése révén a Schönstatt-történelem egyik fontos helyszíne.
Feladatkörök: A hangsúly a Schönstatt-központokban végzett szolgálaton, valamint a Schönstatt Mozgalom különböző közösségeinek kísérésén van.
Egy különleges feladat a gondoskodás azokról a helyekről, ahol Kentenich atya száműzetése idején élt, valamint a zarándokok fogadása, akik a világ minden részéről felkeresik ezeket a helyeket, hogy ott megismerjék életét és működését.

„IGEN, ATYÁM”

„Éppen száműzetésének nehéz időszakában tett Kentenich atya számunkra hitelesen tanuságot az Isten akaratára való ráhagyatkozásról. Megmutatta számunkra az Atya országának kibontakozásához vezető utat: hűségben, örömmel és bizalommal, gyermekként élni Isten előtt.”

KÖZÉP-AMERIKA: Az USA-ból kiindulva a 70-es évek elején jöttek létre Fíliák Közép-Amerikában. A nővérek Schönstatt-központokat gondoznak, valamint gyakran nagylétszámú zarándokcsoportokat kísérnek. A Dominikai Köztársaságban a nővérek egy élelmezési központot működtetnek, amely mintegy 150 gyermekről gondoskodik.

 

16. DÉL-AMERIKA

CHILE

1936. április 26-án hat Márianővér érkezett Németországból Valparaíso kikötőjébe, majd tovább utaztak Temucóba, az ország déli részén fekvő városba, ahol letelepedtek.
 Kentenich atya első chilei látogatása során, 1947-ben, Chile tartománnyá alakult.
 Az alapító kifejezett kívánsága volt, hogy a chilei tartomány központja a fővárosban, Santiagóban legyen. 1948 óta Bellavistában, Santiago egyik városrészében található a szentélyből, a tartományházból és a Schönstatt-központból álló együttes.

COENACULUM MA

„Chilei tartományként küldetésünknek tekintjük, hogy azért éljünk,
 hogy minden Schönstatt-szentély az Egyház számára ma is megtapasztalható pünkösdi teremmé, cönákulummá váljon.”

A Schönstatt Mozgalomban végzett szolgálat mellett fontos működési területet jelentenek az iskolák Santiagóban (Colegio Mariano de Schoenstatt) és Temucóban (Colegio Madre Admirable de Schoenstatt). Santiago szociálisan nehéz helyzeteiben a nővérek két szociális projektben –
 „Hogar de María” és „Casa de María” – elsősorban gyermekek, nők és családok támogatásáért dolgoznak.

ECUADOR

Három szentélynél élnek és szolgálnak Márianővérek. Guayaquilben a szentélyhez tartozó lelkigyakorlatos és konferenciaközpont vezetését is ellátják. A nővérek elsősorban a Schönstatt Mozgalomban, Ecuador két Schönstatt-iskolájában végzett lelkipásztori szolgálatban, valamint plébániákon tevékenykednek.

 

17. DÉL-AMERIKA

BRAZÍLA

1935. június 10-én tizenkét Márianővér érkezett Németországból Brazíliába, Jacarezinho/PR városába, „az őserdő közepébe”, vagyis egy akkor még alig lakott térségbe.
 Úti poggyászukban három jelképet hoztak magukkal: a keresztet, egy építőkövet és egy hegedűt – a hit, a nevelés és a kultúra szimbólumait.
A papi szemináriumban és a lelkipásztori szolgálatban végzett munka mellett az első nővérek Londrina/PR városában átvették egy kórház irányítását, gyermekek oktatásába kezdtek, és plébániai lelkipásztori munkát végeztek. Már 1938-ban felépülhetett egy iskola, a „Colégio Mãe de Deus”. Ez volt Londrina városának első iskolája, valamint nővérközösségünk első iskolája, és mind a mai napig működik.
Ma több mint 50 nővér dolgozik a Schönstatt Mozgalom különböző közösségeiben és a Zarándok Szűzanya kampányában, további nővérek pedig a Schönstatt-szentélyekhez érkező zarándokok fogadását végzik. A közösség emellett egy iskola, több óvoda, 1945 óta egy zeneiskola, a „Sonnenwinkel” gyermekközpont (CEFASOL) – amely gyermekeket és családokat támogat –, valamint egy művészeti műhely fenntartója.

• Santa Maria/RS-ből, a zarándokszentély-mozgalom származási helyéről, a nővérek Brazília 80 egyházmegyéjében (12 szövetségi államban) kísérik a Zarándok Szűzanya kampányát.
• Garanhuns/PE városában a szentély jelentős zarándokhellyé vált, amely az ország minden régiójából fogad zarándokcsoportokat.
• Az Atibaia/SP-i szentélyhez vasárnapról vasárnapra 60–100 zarándokbusz érkezik, vagyis több ezer ember.

TABOR MA

„Tábor – az Úr színeváltozásának helye (vö. Lk 9,30kk). Minden szentély egy „Tábor ma”. Tábor – ez szeretnénk lenni nővércsaládként: örömteli és vendégszerető közösség, amelyet Krisztus, az Atya szeretett Fia iránti szeretet jellemez, és amely mindenekelőtt a Zarándok Szűzanya által evangelizáló erő az Egyházban.”

 

18. DÉL-AMERIKA

ARGENTÍNIA

1935-ben érkezett az első négy nővérből álló csoport Németországból Villa Ballesterbe (Buenos Aires tartomány). 1947 óta Argentína önálló tartomány.
A Schönstatt Mozgalomban végzett szolgálat és a Schönstatt-központok gondozása mellett a nővérek két iskolát működtetnek és vezetnek: Oberában, kb. 850 tanulóval, Buenos Airesben, 1000 fő feletti tanulói létszámmal. Emellett egy kórházat is fenntartanak (Sanatorio Mater Dei, Buenos Aires). A tartomány saját szociális projektje, a „La Nazarena”, gyermekeket és családokat támogat Buenos Aires szegénynegyedeiben. A nővérek plébániákon is segítenek a szegényebb városrészekben, egy nővér a „Hogar de Cristo” (drogterápiás központ) munkájában vesz részt, egy másik nővér orvosként dolgozik, és egészségügyi központ vezetője egy Buenos Aires-i szegénynegyedben.

URUGUAY

Az Argentínával szomszédos Uruguayban 1937 óta élnek és szolgálnak Márianővérek. 1943-ban az első nővéreknek eszébe jutott, hogy felépítsék a Schönstatt-szentélyt mását Uruguayban. Így jött létre a mára több mint 200 leányszentély közül az első. A szentély körül, Nueva Helvecia városában, ma is nagy élet zajlik.
 A nővérek főként a zarándokok kísérésével, a Schönstatt Mozgalom támogatásával foglalkoznak, valamint egy iskolában is dolgoznak.

PARAGUAY

Öt nővér, akik 1981 óta az asuncióni fővárosi szentélynél laknak, kizárólag az ország gyorsan növekvő és élettel teli Schönstatt Mozgalmában dolgoznak.

NAZARETH: EGY CSALÁD ARCÚ KULTÚRÁÉRT

„Tűzzétek ki célul az ideális családi életet, amilyet Nazarethben éltek.
 Aki hozzátok érkezik, találkoznia kell Nazarettel” – ezt a küldetést Kentenich atya adta nekünk 1947-ben, egyik argentiniai látogatása alkalmával.”

 

19. AFRIKA

DÉL-AFRIKA Keniával

Dél-Afrika az első ország, ahová a közösség alapítása után már hét évvel, 1934 januárjában, német Márianővérek érkeztek misszionáriusként. A nővérek nagy kihívásokkal szembesültek: egyrészt az idegen klíma és a nagy távolságok, másrészt az elutasítás miatt, melyet a javarészt nem katolikus lakosság alkotta területeken tapasztaltak. Mégis az évek során számos szociális projektben, iskolákban, egyetemeken és Schönstatt-központokban gyümölcsözően tudtak tevékenykedni.
Ma a fő hangsúly a Schönstatt Mozgalom szolgálatán, valamint a lelkigyakorlatos- és képzőházakban folytatott munkán van.
 A nővérek emellett óvodát, 50 diáklányt befogadó kollégiumot, valamint a szegénység ellen küzdő táplálkozási programokat vezetnek.
Missziós kezdeményezések: Az 1960-as években a nővérek Dél-Afrikából Burundiba, Skóciába és Angliába indultak. Egy reményteljes jövőbeli projekt ma Kenia, ahol 2024-ben létre tudták hozni az első fíliát Nairobi főváros közelében. A nővérek helyben szolgálják a kenyai Schönstatt Mozgalmat.

SOLIDARITÁS A SZERETETSZÖVETSÉGBEN

„A Fokvárosi Nemzeti Szentélyben fogalmazták meg a „Szolidaritás a szeretetszövetségben” küldetést, amely a dél-afrikai apartheid időszakában született. Ez motivál minket is működésünkben: egy szeretetszövetség-kultúráért állunk ki, egy kultúráért, mely értékel, találkozásra és párbeszédre hív minden embert, függetlenül bőrszínétől, vallásától vagy társadalmi helyzetétől.”

 

20. AFRIKA

BURUNDI

Burundi Afrika egyik legszegényebb országa, és a közelmúltban véres polgárháborúk sújtották. 1962-ben, egy püspök meghívására, az első három nővér Dél-Afrikából érkezett Burundiba. Mutumbában telepedtek le, és rövidesen egészségügyi központot, háztartási iskolát alapítottak, amelyet később felsőbb kereskedelmi iskolává alakítottak, kávé-, gyümölcs- és zöldségültetvényeket létesítettek, és gyermekeket oktattak.
Ma a nővérek főként a betegek, szegények és alultápláltak ellátásában, valamint a növekvő Schönstatt Mozgalom szolgálatában dolgoznak. Néhány számadat: A mozgalomhoz jelenleg kb. 415 gyermekcsoport, 800 ifjúsági csoport, 500 nő- és anyacsoport, 150 családi csoport, és közel 30 egyetemi hallgatókat és szakembereket magába foglaló csoport tartozik. Több mint 10 000 zarándokszentélyt küldtek ki, és hétről hétre zarándokok sokasága látogat a szentélyhez. Két képzési központ áll a nővérek fenntartásában és a mozgalom rendelkezésére. Az egészségügyi központ, amely kórházat, ambulanciát és szülészeti osztályt foglal magában, az első és gyakran egyetlen helyi egészségügyi ellátási és tanácsadási lehetőség a térség lakói számára. Emellett a nővérek egy varróműhelyt is vezetnek fiatalok és anyák számára.

HATÁRTALAN BIZALOM

„Egy határtalan bizalom Istenben és a Szűzanyában átvezetett minket minden kezdeti nehézségen, valamint a bizonytalanság, szegénység és szükség minden idején. Tartjuk magunkat Kentenich atya szavához: Akinek bizalma van, megvan mindene!”

 

∨

∨

∨

⟟  Anyaház

A 20. század kezdetén

1.  NŐK TÖRTÉNELMET ÍRNAK

 

Volt egyszer egy idő, amikor a széles nyilvánosság úgy vélte, hogy a történelmet csak férfiak alakítják. Ez tévedés. A nő is alakította a történelmet, és ma minden eddiginél erőteljesebben befolyásolnia kell a világ sorsát.” (J. Kentenich)

 

1 – Lise Meitner (1878–1968), magfizikus

2 – Amelie Melli Beese (1886–1925), Németország első női pilótája (1911) „Repülni. Meg akartam tanulni repülni. De igazából csak ennyit tudtam biztosan, hogy ezt akarom.”

3 – Gerty Cori (1896–1957), biokémikus. 1947-ben férjével együtt orvosi Nobel-díjat kapott annak kutatásáért, miként dolgozza fel az emberi szervezet a cukrot.

4 – Marie Curie (1867–1934) Ő volt az első nő, aki Nobel-díjat nyert – ráadásul kétszer is, fizikai és kémiai kategóriában. Munkássága forradalmasította a radioaktivitásról alkotott ismereteinket.

5 – Coco Chanel (1883–1971), francia divattervező és vállalkozó. 1910-ben, 27 évesen alapította első butikját. A „Chanel-stílus” először adott divatbeli kifejezést az emancipált, egyenjogú nő számára.

6 – Eileen Gray (1878–1976), ír építész, korának egyik legnépszerűbb formatervezője.

7 – Emmy Noether (1882–1935), matematikus. Albert Einstein őt „a legjelentősebb alkotó matematikai zseninek” nevezte „a felsőfokú női oktatás bevezetése óta”.

8 – Maria Montessori (1870–1952), olasz orvos és reformpedagógus, a Montessori-pedagógia megalapítója.

9 – Selma Lagerlöf (1858–1940), svéd írónő, az első nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott (1909).

10 – Edith Stein (1891–1942), filozófus, kármelita szerzetesnő, szent.

11 – Agnes Neuhaus (1854–1944), politikus, a „Jó Pásztor Egyesület” alapítója, mai nevén: „Katolikus Nők Szociális Szolgálata”. (Fotó: A Német Centrum Párt női képviselői a weimari nemzetgyűlésben, 1919–1920. Elöl balról a harmadik: Agnes Neuhaus.)

12 – Martha Elisabeth Selbert (1896–1986), politikus és jogász. Az SPD képviselőjeként az 1948/1949-es Parlamenti Tanácsban a „az alaptövény négy anyjának” egyike volt.

13 – Nelly Sachs (1891–1970), írónő, költő, Nobel-díjas. A zsidó nép sorsával való intenzív irodalmi foglalkozása révén a holokauszt-irodalom egyik legjelentősebb alakja.

14 – Gertrud von le Fort (1876–1971), írónő, a németországi Renouveau catholique jelentős képviselője.

15 – Eleanor Roosevelt (1884–1962), amerikai emberi jogi aktivista és diplomata, két amerikai elnök rokona és felesége. Franklin D. Roosevelt elnök oldalán „First Lady”-ként (1933–1944) az amerikai nőemancipáció kritikus hangjává vált. 1947 és 1951 között az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának vezetője volt.

 

2.  A Schönstatti Márianővérek születésének órája

 

A Schönstatti Márianővérek létrejötte a nőmozgalom társadalmi fellendülésének időszakára esik. A háború egy új nőtípust hozott létre: függetlenebbet, öntudatosabbat. A nők belépnek a munka világába és az egyetemekre, aktívabban részt akarnak venni a közéletben.

A Schönstattban induló új kezdet, amely 1914-ben Josef Kentenich atya és egy fiatal férfiak alkotta kör által jött létre, 1919-ben Apostoli Szövetséggé bővül. Tagjai gimnazisták, egyetemisták, fiatal értelmiségiek, akik a frontokról csatlakoztak.

Nem sokkal később néhány fiatal nő is jelentkezik, akik a háborús években, kórházi szolgálatuk során vagy más kapcsolatok révén ismerkedtek meg Schönstattal. Ők is részt akarnak venni ebben a megújulási mozgalomban. Kérésük sok ellenállásba ütközik.

Kentenich atya azonban a kérdésben az idők jelét látja. Már egyetemistaként intenzíven foglalkozott a modern nőmozgalom törekvéseivel, alapirányzataival, fejlődésével és szervezeti formálódásával. Egy papi éveinek elején írt tanulmányában így fogalmaz:

„Korunk feladata, hogy a megváltozott időviszonyoknak megfelelően meghatározza a nő szerepét a jövő számára.”

Hangsúlyozza a nők személyiségének kibontakozását, és támogatja egyetemi tanulmányokhoz való hozzáférésüket. Meggyőződése, hogy a nőkérdés a 20. század egyik központi témája lesz. Schönstatt nem bontakozhat ki a nők nélkül.

1925 áprilisában létrejön a Schönstatti Nőszövetség. A nők saját életkörnyezetükben és foglalkozásukban maradnak, és ott tevékenykednek Schönstatt szellemében.

Kentenich atya egy „öntevékeny és önálló női mozgalom” létrehozására törekszik, melyben a nők „maguk veszik kezükbe a gyeplőt”. Ehhez főfoglalkozású munkatársak körére van szükség.

Így érkezik el a Schönstatti Márianővérek születésének órája.

1926. október 1-jén Kentenich atya 18 nővel együtt véghez viszi a hivatalos alapítást. Anna Pries – mint általános elöljáró – és Emilie Engel veszik át a vezetést.

„Aki ismeri Schönstatt lelkületének lélegzetvételét, annak magától értetődő, hogy női tagjainknak kiemelkedő részük kell legyen a világ megújításában és Schönstatt küldetésében.” (J. Kentenich)

 

2.  Az MTA-évfolyam – az „útkészítők”

 

Már egy évvel a közösség alapítása után, az első noviciátusi évfolyamon, a novíciák kezdeményezésére valami új születik, ami később Schönstatt valamennyi törzsközösségére jellemzővé válik: az úgynevezett „szabad közösségek” vagy „évfolyamok”. Ezek a noviciátustól kezdve saját küldetést és saját hangsúlyokat alakítanak ki, és ezeket hozzák be a közösségbe. Minden noviciátusi évfolyam szabadon választja meg eszményképét: Mária személyiségének azt az aspektusát, amely leginkább inspirálja őket saját személyiségük formálásában és a kor aktuális kérdéseire adott válaszban.

A közösség első éveiben az egyik évfolyam különleges keletkezéstörténettel bír:
Fokozatosan egyre több nő lép át a Nők Szövetségéből a Márianővérekhez. Sok tapasztalatot hoznak magukkal, részben már vezető szerepet is betöltöttek a nőmozgalomban.
Josef Kentenich atya azt javasolja ezeknek a nővéreknek, hogy alakítsanak saját évfolyamközösséget. Ez 1930-ban valósul meg. Eszményül a Schönstatti kegykép címét választják: „Mater ter admirabilis”, azaz Háromszor Csodálatos Anya. Kezdő nemzedékként az új alapítás anyái akarnak lenni, és – mint a búzaszem (vö. Jn 12,25) – önmagukat akarják odaadni a közösség jövőjéért.

Mivel az egyes tagok különböző időpontokban érkeznek a közösségbe, életútjuk nagyon egyéni.
Kentenich atya „az eredetiség galériájáról” beszél, ahol „igen ellentétes típusok vannak együtt”. Ezt nagy előnynek tartja, mert az új közösségnek „különös hangsúlyt kell fektetnie az eredeti személyiségek, egyéniségek formálására”, az „önálló személyiségek” kibontakoztatására. Másként nem születik semmi új.

Az alapító kezdetektől fogva hagyja magát az egyes személyiségek karizmái által vezetni. Meggyőződése: Isten éppen ezeket a személyeket küldi, mindegyiküknek sajátos küldetése van az egész kibontakozásában. Az MTA-évfolyamról
1934-ben ezt mondja:

„Ez az egyik legfontosabb felismerés: a jó Isten családunkat alapítók és kezdeményezők egész sorától tette függővé.”

 

FOTO MTA-évfolyam

Balról: – Elől: Sr. Maria Distelkamp – Sr. M. Luitgardis Brucker – Sr. M. Josefine Hoischen – Sr. M. Käthe Seifen – Sr. M. Josefa Klein – Sr. M. Annette Nailis;

Középen: Sr. M. Virginia Perne – Sr. M. Philomena Haberkorn – Sr. Toni-Maria Oesterle – Sr. M. Emilie Engel – Sr. M. Agnes Waldmann – Sr. M. Margarete Schuhard – Sr. M. Johanna Schönberger – Sr. M. Magdalena Christmann – Sr. Anna Pries – Sr. M. Immaculata Oesterle;

Hátul: Sr. Mirjam Bleyle – Sr. M. Dorothea Morick – Sr. M. Perpetua Ständer – Sr. M. Agneta Braun – Sr. M. Gertraud Breuers – Sr. Marianne Czerwinski – Sr. M. Franziska Doblinger – Sr. M. Rosa Loritz

 

3. Josef Kentenich atya

1885. november 16. – 1968. szeptember 15.

Alapító

Atya

Családunk generáldirektora

„Képzeljék csak el – talán eddig alig tették meg –, milyen nagy merészséget jelentett a nővérközösség megalapítása. Én magam akkor még nagyon fiatal voltam, és teljes mértékben tudatában voltam a felelősségnek. Ha a szövetségi nővérekre gondolok, az még elment: ott nem vállaltam gazdasági jellegű felelősséget. De mit jelentett az, kivezetni biztos megélhetésükből azokat, akik készek voltak visszavonulni foglalkozásukból, és Schönstattot akarták életfeladatukká, tulajdonképpeni hivatásukká tenni! Kezdetben mindannyian tanítónők voltak. Elképzelhetik, milyen nagyon éreztem ennek a súlyát. … Talán nem is sejtik, hogy mindez megszámlálhatatlanul sok kockázattal járt együtt.” (1965.12.11.)

3-1 Történetek történelmünkből

Közösségünk bensőséges egységben növekedett Kentenich atyával. 1937-ben, ezüstmiséjének ünnepén az első schönstatti nemzedéknek – így családunk első generációinak is – ezt mondta:

„Ha … schönstatti papjaink első nemzedékére vagy nővéreinkre gondolok, többnyire tudom, hogy az első találkozás egy konferencián vagy egy személyes beszélgetésen történt. És azt hiszem, még meg tudnám nevezni az egyes személyek esetében: ott és ott kezdett működni a kegyelem, ott jött létre a kölcsönös belső kapcsolat, és onnan kezdve vált a kölcsönös viszony rendkívül termékennyé. Igen, kedves Schönstatt-családom, így van ez: ez az első kapcsolat később sajátos, mélyreható módon vált hatékonnyá és élővé. Az egész nagy mű, amely előtt most csodálkozva állunk, ebből a zárt, benső, személyes, közösségi együttmunkálkodásból nőtt ki.” (1935.8.11.)

Történelmünk néhány villanása ezt tükrözi.

3-2 Kentenich atya primíciás paténája, 1910. szeptember 24.

Köszönetet mondunk azért a papi szolgálatért, amelyet alapítónk közösségünknek ajándékozott egészen mennyei hazatéréséig, 1968. szeptember 15-ig.

3-3 Előadások, amelyeket Josef Kentenich atya 1966-ban közösségünkben tartott.

Ehhez még számos beszéd és beszélgetés járult, amelyeket egyes évfolyamokkal és rész­közösségekkel folytatott.

Köszönetet mondunk azért a gazdag lelki inspirációért, amelyet Kentenich atya előadásaiban és beszédeiben ajándékozott nekünk. Ez a kölcsönös benső kapcsolódásból nőtt ki. Azt az életet, amelyet az egyes személyekben, rész­közösségekben vagy az egész családban érzékelt, megragadta, és előadásai által tovább bontakoztatta.

Vegyenek kis ízelítőként egy előadásból vett részletet.

 

4. Eredeti személyiségek galériája

4. M. Annette Nailis nővér

1898. december 11. (Aachen) – 1984. október 19. (Schönstatt)

„A nevelés egy karizmája“ (J. Kentenich)

A Caritas-tudományokban folytatott tanulmányainak befejezése és a tanítónői vizsga után 1929. október 12-én lép be az intézetbe. Már három hét múlva megkapja a nővéri ruhát. Közvetlenül a noviciátus befejezése után M. Annette nővér Kentenich atya javaslatára filozófiából kezd doktori tanulmányokat.

Különösen termékenyen működik M. Annette nővér közössége nevelésében. Schönstatt új pedagógiáját belülről fakadóan megértette és részt vett továbbfejlesztésében. Kentenich atya így tesz tanuságot róla: „Neki megvan a nevelés egy karizmája… Alig ismerek valakit a családban, aki engem nevelőként ennyire megért.” Kiemelkedően szabadságkedvelő típusként különleges érzéke van Kentenich atya mindent megalapozó szabadság-pedagógiájához. 21 nővérévfolyamot kísér végig novíciamesterként. Amikor 69 éves korában újra felkérik a novíciamesteri tisztségre, és aggályait kora miatt kifejezi, Kentenich atya ezt mondja neki: „Önnek fiatal a szíve. Ez a legfontosabb.” Kiemelkedő szabadságszeretete révén különleges érzéke van Kentenich atya szabadság-pedagógiájához. Búcsúzó megemlékezésében így írnak róla: „Tisztelettel és megbecsüléssel állt minden személy szabadsága előtt, amelyre saját maga  is nagy hangsúlyt fektetett. Tudta, hogyan vezessen embereket belső szabadságban és nagylelkűségben felfelé, anélkül, hogy sok törvényi korlátot alkalmazott volna.”

M. Annette nővér széles intellektuális képességeit a rajnai könnyedség és vidámság ötvözi. Schönstatt lelkisége, az istengyermekség központi értéke és az irgalmas, szerető Atyaisten felszabadító képe teljes mértékben megfelel saját lelkialkatának. Isteni, mint atyába vetett ősbizalma extrém helyzetekben is különösen teherbíróvá teszi. Ez különösen is az alapító száműzetésének éveiben mutatkozik meg, amikor ő és közösség sok rágalmazásnak vannak kitéve. A Schönstatt-tartomány vezetőjeként M. Annette nővér különösen is kereszttűzben áll. Azon nővérek kis csoportjához tartozik, akik Rómában egészen a legmagasabb egyházi szintekig jutnak, hogy elérjék a helyzet tisztázását.

A Schönstatt-mozgalom alapvető írásokat köszönhet M. Annette nővérnek, mindenekelőtt a „Werktagsheiligkeit” („Szentség a hétköznapokban”) kézikönyvet. Az, hogy ez a könyv hogyan született, egy izgalmas történet…

 

4-1 A „Szentség a hétköznapokban” könyv születéséről

M. Annette Nailis nővér fiatal novíciamesternő volt. Kentenich atya egy nővérévfolyam számára a noviciátus lezárásaként négyhetes lelkigyakorlatot tartott. Előadásai párbeszédet és eszmecserét jelentettek az évfolyammal. Egy napon ezt mondta M. Annette nővérnek: „Egy teljesen új világra bukkantunk.” Erre az újdonságra a novíciák a hétköznapi életszentség (Szentség a hétköznapokban) szót találták. M. Annette nővér kérte, hogy jelen lehessen ezeknél a megbeszéléseknél. Kentenich atya azonban elutasította, mondván, hogy a novíciák zavartalanul vitathassák meg a témát. Erre M. Annette nővér így válaszolt neki: „Ha megengedi, hogy az előadásokra járjak, hálából egy kis könyvecskét fogok írni a hétköznapi életszentségről.” Kentenich atya válasza ez volt: „Akkor kezdje el!” A novíciákkal folytatott beszélgetésre azonban nem vitte magával őt.

A következő időszakban Kentenich atya újra és újra mondta neki: „Kezdje el!” Időközben a nővéreknek is tartott egy lelkigyakorlatot a hétköznapi életszentségről, és gondoskodott róla, hogy M. Annette nővér erről egy kéziratos jegyzetet kapjon.
Maga a könyv M. Annette nővér sokrétű feladatai miatt több éven át készült. Különlegessége, hogy Kentenich atya a kéziratot olyan alaposan átdolgozta, hogy ez az ő könyvének is tekinthető. M. Annette nővér így meséli: „Nagyon gyorsan dolgozta át. Estéken és éjszakákon dolgozott rajta.” Az első és a második részhez nagyobb kiegészítéseket fűzött. A harmadik rész „teljes egészében tőle van. Ezért teljes őszinteséggel mondhatom, hogy nem az én könyvem, hanem a mi könyvünk. Ez a teljes igazság. Inkább az övé, mint az enyém.”
A „Szentség a hétköznapokban” a Schönstatt-lelkiség alapvető kézikönyvévé vált.

Egy anekdota ehhez: amikor a könyv elkészült, Kentenich atya egy példányt Trierbe küldött, kettőt pedig a római államtitkárnak – egyet neki, egyet pedig a Szentatyának. Amikor megérkeztek a válaszok, ezek a hivatalok mind Nailis atyának címezték leveleiket. A szerző neve – A. Nailis – az egyházi helyeken magától értetődően így lett értelmezve. M. Annette nővér megmutatta a levelet Kentenich atyának, és ezt mondta: „A Szentatya áldását küldi a tiszteletreméltó szerzőnek. Az áldásának hány százaléka jut nekem?” Kentenich atya nevetett, és azt mondta: „Fifty-fifty!”

 

5. Mirjam Bleyle nővér

1898. január 12. (Friedrichshafen) – 1981. február 25. (Schönstatt)

Mélyreható szemlélet és tudományos átdolgozás

Fiatal tanárnőként 1923-ban ismeri meg Schönstattot, hamarosan csatlakozik a Nőszövetséghez, és Bajorországban átveszi Gertraud von Bullion feladatát a szövetség vezetőjeként. A Kentenich atyánál töltött első találkozóról ezt mondja:
„Ami megérintett bennünket, nem a puszta tudás volt, hanem a megélt élet; és amikor a találkozó után egy papnak meséltem Schönstattról, egészen spontán így fogalmaztam: »Még soha életemben nem találkoztam egy ilyen hittől átjárt emberrel.«”

1931 augusztusában belép az intézetbe. Mirjam nővér Kentenich atya kívánságára egyetemi tanulmányokat kezd, de nem fejezi be, mert novíciamesternőként van rá szükség. Összesen 16 nővér-évfolyamot vezet be a közösségbe.

Zeneileg nagyon tehetséges, kifejezetten érzékeny a természet és a kultúra szépségére, a természetes és természetfeletti értékekre. Amit Kentenich atya később az „áttetszővé tétel”  fogalmával ír le – vagyis hogy a világ közepén élő keresztény alapgyakorlata minden természetes valóságon keresztül Istenre tekinteni –, az Mirjam nővérnek természetes adottsága: minden szándékosság nélkül megragadja a szépség és nagyság, és képes ezekben azonnal mélyebb összefüggésekre találni, Isten szépségének és nagyságának való csendes odaadásra jutni. Kentenich atya így írja le a személyiségén megfigyelt szemlélődő életet: „egy egészen csendes, nyugodt, megnyugtató szemlélése az isteninek”. Mélyen vallásos lelkületével Mirjam nővér elsősorban kifejezett Krisztus-szeretetével ajándékozza meg a közösséget. Sok éven át ő tartja a novíciáknak a négyhetes lelkigyakorlatot, amely az első közösségi felvételre készít elő és bevezet Krisztus-tag mivoltunk világába.

Máriára, az Immakulátára való tekintést az emberi lét nagyságának és méltóságának tapasztalataként írja le:
„kentenich atya iskolájában megtanultuk saját természetünket értékelni mint a kegyelem fontos alapját. Ez a szemlélet számunkra új és meghökkentő volt; ebben a fényben új álláspontot kellett foglalnunk önmagunkkal szemben.”

Mirjam nővér az első, aki a Schönstatt-pedagógiáról átfogó képet készít, és azt szakemberekkel folytatott párbeszédben tudományosan is feldolgozza. Az általa írt kézikönyvek közé tartozik például „A szeretet mint a világ alaptörvénye” és „Nevelés Schönstatt szellemében”.

Kentenich atya száműzetésének évei alatt, az új nevelési módszerével kapcsolatos vitákban tanulmányokat ír az alapul szolgáló pszichológiai és pedagógiai elvekről, valamint azok gyakorlati alkalmazásáról.

Idős koráig keresett tanító a közösségen belül, különösen a noviciátusban. Nyolcvanévesen is egy előadást tart az októberi zsinaton: „Kentenich atya apostolokat képez és formál” címmel.

 

6. M. Josefine Hoischen nővér

1903. március 13. (Neuenbeken) – 1992. október 24. (Schönstatt)

Isten irgalmasságát kézzelfoghatóvá tenni

M. Josefine nővér első Schönstattal való találkozásáról így ír 1922-ben:
„Azzal a gondolattal mentem haza: Ez itt Schönstattban valami egészen nagy dolog, ebben részt kell venned!”

1924-ben, tanárvizsgája után másodszor jön Schönstattba, és részt vesz egy továbbképző kurzuson. Itt ismeri meg közelebbről Kentenich atyát. 1926-ban azon nők közé tartozik, akikkel Kentenich atya létrehozza az új közösséget. Felismeri a fiatal tanárnő tehetségét, és támogatja őt: 1930-tól Bonnban, Freiburgban és Münchenben folytat történelmi, német és művészettörténeti tanulmányokat. A politikai körülmények nyomása alatt M. Josefine nővér a diploma megszerzése után lemond az állami állásról. Ehelyett a közösségen belül tanárként, majd egyre inkább krónikásként és levéltárosként szolgál.

1950 és 1968 között vallástanárként dolgozik a koblenzi Kereskedelmi Szakközépiskolában.

Gondossággal és lelkiismeretességgel építi fel az intézet archívumát. Kentenich atyának fontos, hogy a beszámolók „igazak, kritikusak és hűek legyenek a valósághoz”. Hangsúlyozza e munka jelentőségét: később ezekből meg lehet majd állapítani, hogyan formálta Isten közvetlenül és konkrétan az intézet történetét. Kentenich atya a náci fogságból írt soraiban ezt kéri: „Gyakran elmélkednünk kell Isten irgalmasságának jelein családunk történetében. Ezeknek kell segítenie, hogy egy helyes, teherbíró Isten-kép alakuljon ki bennünk, amelyet az életben semmi nem ingathat meg. Josefine tehát fontos feladatot kapott mindannyiunk érdekében.”

 

7. Toni-Maria Österle nővér

1897. április 17. (Ludwigsburg) – 1985. március 31. (Schönstatt)

Egy élet az örökimádás szolgálatában

Antonie Österle 1921-ben ismerkedik meg Schönstatttal, fiatal tanárnőként. Csatlakozik a Nőszövetséghez, és nagyon hamar vezetői feladatokat kap. 1926 decemberének végén egy találkozón ismeri meg a frissen alapított Mária-nővérek közösségét. Azonnal lángra lobban iránta, mert teljesen Istennek akarja szentelni magát, de arra nem érzi hivatottnak magát, hogy szerzetesnővérnek:
„Az eszményem ez volt: a Szent Család, amely teljesen a világban élt, de a legmagasabb szentséget valósította meg.”

Az új közösségben megtalálja azt, amit hivatásának ismert fel:
„A világ minden nyitottsága mellett kizárólagos Isten- és Mária-kapcsolat, hogy a … világot a mi nagy misszionáriusunkon keresztül a Szentháromságos Isten szívébe vezessük – ez családunk óriási célja!”

„Eszményem ez volt: a Szent Család, mely teljesen a világban élt, de a legmagasabb szentséget valósította meg.”

1929. október 12-én lép be az intézetbe. Kentenich atya még novíciaként átruházza rá az egész női mozgalom irányítását. Ezzel a Központi Tanács tagja lesz. Kapcsolatteremtő, nyitott természete és világ felé forduló hozzáállása jó alapot nyújt a női mozgalomban végzett munkához. Különösen erősen jellemzi a szabadságszeretet, ezért a többi nővér tréfásan „szabadságnyúl”-nak nevezi.

Igazi hivatása azonban nem a Schönstattért és a nővércsaládért végzett külső tevékenység. A szíve az örökimádó élet felé vonzza.

Ez a szívbéli vágy teljesedik, amikor Kentenich atya a női mozgalom feladata mellett rá bízza az örökimádó közösség felépítésének felelősségét is. Teljes szívvel fekteti energiáját ebbe a kezdetben nagyon fáradságos munkába, mely sokat kíván tőle. 1936-ban átveszi az örökimádás vezetését, és a tartománnyá alakulás idején, 1962-ben az első tartományfőnöke lesz. Kentenich atya később így tanúskodik róla:

„A családban töltött egész életét teljes mértékben az örökimádásnak szentelte, ezért adta életerejét, és ami lett, abból nem kis rész őáltala lett.”

Toni-Maria nővér lelkisége életközeli. A liturgiaoktatásból, amelyet egészen idős koráig tart a noviciátusban, a nővérek számos életbölcsességet merítenek. Így nehéz helyzetekben ezt tudja mondani: „Erősítő csomagokra van szükségünk! Segítsen nekünk ebben a Szentlélek!” – Ezen az  Isten jóságába és hatalmába vetett bizalmat érti. Vagy ajánlja a „feneketlen korsót”: minél nagyobb a „korsó” – a bizalmunk –, annál több kegyelmet önt bele Isten. Eredeti módon így magyarázza: „Ezért ütöm ki a korsóm alját. Így a kegyelem azonnal kifolyik alulra, és a világba jut.” – Ebben a képben tárul fel örökimádó életének valódi mozgatórugója: a lehető legtöbb emberhez eljuttatni Isten szeretetét és kegyelmét. Toni-Maria nővér az örökimádás magányában is mindig nyitott marad, és érdeklődéssel fordul a kor eseményei és mások szükségei felé. / A Szentlélek ceruzája

Feltűnő Toni-Maria nővér mély kapcsolata a Szentlélekkel is. Mivel a találkozókon minden előadást lejegyzetelt, a közösségben hamarosan azt a becenevet kapja: „a Szentlélek ceruzája”. Azokból az évekből, amikor még nem voltak hangrögzítő eszközök, neki köszönhetjük számos előadás írásos rögzítését.

 

8. M. Anna Pries nővér

1893. január 12. (Holzwickede) – 1962. július 27. (Weesen)

Az első generális főnöknő tragédiája

Anna Pries az egyik nő, akikkel Kentenich atya 1926. október 1-jén megalapítja a Schönstatti Márianővérek közösségét. Ő az első generálisfőnöknő. A világra nyitott, jó szellemi képességekkel, szervezési és vezetői tehetséggel rendelkezik, emberi kapcsolataiban őszinte és anyai; már a közösség megalapítása előtt megnyerte a szíveket.

 

1926–1950: generális főnöknő

A vezetői körrel való közvetlen együttműködés során azonban hamar megmutatkoznak vezetői erősségének árnyoldalai is: például az indulatosságra való hajlam és a kifejezett érvényesülési vágy, amely másokat leértékel. Vallásossága is egyre inkább a fiatal közösség szellemiségétől idegen formákat ölt. 1930-tól kezdődően megmutatkoznak a skizofrén személyiségzavarra utaló első jelek. Kentenich atya gyorsan felismeri a helyzetet, és belsőleg küzd a megoldás módjáért. Anna nővér időszakosan maga is felismeri túlterheltségét. Ekkor felmentést kér hivatalából, de a következő pillanatban ismét ragaszkodik feladataihoz. Az 1940-es évek végére a betegség előrehalad. Kentenich atya 1950-ben Swájcban tanácskozására hívja össze a vezetői kör, de a generális tanács nővérei felé kijelenti:
„Nem fogom M. Anna nővért eltávolítani, ha ő maga nem lép vissza.”

A generális tanács nővérei úgy döntenek, hogy felajánlják hivatalukat. Végül M. Anna nővér is így dönt, és 1950. február 16-án Kentenich atyának írásban benyújtja lemondását. Ezután a generális tanács újra összeül, a generális főnöki tisztség üres marad a következő általános káptalanig M. Virginia nővér ideiglenesen, generális vikáriusként veszi át a vezetést.

M. Anna nővér hamar megbánja döntését. Egyházi hatóságokhoz fordul azzal a váddal, hogy Kentenich atya kényszerítette lemondásra, és hogy felmondása morális nyomás alatt, az alapító hatalomra törekvésének áldozataként történt. Korábban Trierben és Rómában is tett már hasonló vádat. Mivel 24 évig volt generális főnöknő, szava nagy súllyal esik latba az egyházi helyeken.

Tromp SJ atya, aki 1951-ben a Szent Hivatal nevében vizitálja a közösséget, világosan látja M. Anna nővér állapotát. A generális tanács felé ezt mondja többek között:
„Amit ő szubjektíven gondol, azt objektíven igaznak véli. Ezért történt, hogy a kormányzásban sok minden történt, ami nem történt volna meg … Fantáziája, érzése, álmai uralják az értelmét. Ez mind szenvedés volt. Ehhez jött még, hogy közben boldogtalan és dühös lett. Ezért nemcsak Kentenich atya számára volt ez nagy kereszt, … hanem a nővérek számára is, akiknek Anna nővérrel együtt kellett dolgozniuk.”

Ennek ellenére Tromp atya M. Anna nővért használja főtanúként az alapító ellen, és az állítólagos „eltávolítás” fő ponttá válik a Kentenich elleni vádakban.

Kentenich atya egészen a végéig nagy tisztelettel bánik M. Anna nővérrel, és hangsúlyozza, hogy az általa a közösségnek okozott nehézségek betegségének és nem személyes hibájának tulajdoníthatók. Hasonlóképp ír a kezelőorvos, aki évekig gondozta őt: 1962-ben megállapítja, hogy 1953 és 1961 között józan ítélőképessége erősen csökkent volt.

 

Száműzetésének éveiben Kentenich atya összehasonlítja az első órák két vezetőjét, M. Anna és M. Emilie nővért. Mindkettőjük életútjában, bármennyire eltérő is a fiatal alapításra gyakorolt hatásuk, Isten vezetését látja, aki ezáltal bontakoztatja ki a közösséggel való terveit.  Kentenich atya így kommentálja:

„Isten útjai nem az emberek útjai. Nincs törvény egy élet evilági jelentősége és annak üdvösségtervbeni helye és küldetése közötti párhuzamra. Nem véletlen, hogy a Megváltó így imádkozik: »Dicsérlek Téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezt a bölcsek és okosok elől, a kicsiknek azonban kinyilatkoztattad. Igen, Atyám – így tetszett ez neked.« (vö. Mt 11,25).”

 

9/10. M. Emilie Engel nővér

1893 (Husten / Drolshagen) – 1955 (Schönstatt)

Egy Mária-nővér a boldoggá avatás útján

 

1893 – Gyermekkor
Sr. M. Emilie 1893-ban születik Hustenben, Észak-Németország egy kis falujában (Husten). Az akkori katolicizmusban Isten képe sokszor túlzottan a szigorú bíróként jelenik meg. Már gyermekkorától kezdve sötét árnyékként kíséri a mélyen gyökerező félelem ettől az Istentől, aki mindent lát és büntet.  Josef Kentenich atya később azt mondja róla, hogy ezzel az istenképpel „lelkileg teljesen beteg” volt.

1915 – Tanítónő
Tanítónőképzői tanulmányai után 1915-ben Herne-Sodingenben kezdi meg munkáját. Itt szembesül a Ruhr-vidék lakosságának nyomorúságos életkörülményeivel, melyeket az első világháború éhínséggé súlyosbít. Különösen a hátrányos helyzetű gyermekekkel törődik, árvákat közvetít családokhoz és tanulási lehetőséghez, és ahol csak tud, segíti a munkáscsaládokat.

1921 – Schönstatt
1921-ben Schönstattban az első női találkozón ismeri meg Kentenich atyát. Lelki vezetője lesz, és vele együtt formálódik egy új típusú női közösség alapításának gondolata. 1926. október 1-jén azok közé tartozik, akik Kentenich atyával együtt elindulnak ezen az új úton. Munkával teli évek következnek a közösség építésében és a nővérutánpótlás nevelésének felelősségében.

1935 – Betegség
1935-ben M. Emilie nővér súlyos tüdőtuberkulózisban betegszik meg, amelyet valószínűleg Ruhr-vidéki szolgálata során kapott el. Évekig tartó, súlyos és fájdalmas műtétek következnek, amelyek következményeként fokozódó bénulás alakul ki. Sok kórházi és szanatóriumi tartózkodás után végül visszatérhet Schönstattba, de tudja: soha többé nem lesz teljesen egészséges.

1946 – Tartományfőnöknő
Betegsége ellenére Kentenich atya 1946-ban kinevezi az újonnan alapított nyugatnémet nővértartomány tartományfőnöknőjévé. Ez a háború utáni szükség idején egy tartomány felépítését és vezetését jelenti, amely egymás után 30 házat nyit meg, sok nővérért vállal felelősséget, valamint állami és egyházi hivatalokkal folytat tárgyalásokat.

Ehhez jön hozzá, hogy az alapítót 1951-ben az Egyház száműzetésbe küldi az Egyesült Államokba, így elveszíti lelki vezetőjét és tanácsadóját. Élete utolsó évében – 62 évesen – M. Emilie nővér már kerekesszékhez kötött, de továbbra is tartományfőnöknő marad. Amikor a nővérek gyógyulásának csodájáért imádkoznak, ezt mondja:
„Ha a jó Isten nem is úgy hallgatja meg imánkat, ahogyan mi szeretnénk, én akkor sem engedek semmi rosszat mondani róla.” Most, élete végén belsőleg oldott és teljesen félelemmentes.

Ez a belső, Istenben megnyugvó béke vonzza az embereket. Akik utolsó éveiben találkoznak vele, kiegyensúlyozott és derűs személyiségként írják le, aki szívbékét sugároz és nagy empátiával fordul mások felé.

1997 – A boldoggá avatási eljárás kezdete
Éppen korlátai és félelmei által válik M. Emilie nővér ma sokak számára bátorító példává. Boldoggá avatási eljárása 1997-ben a trieri egyházmegyében (Trier) kezdődött. 2013-ban  XVI. Benedek pápa aláírta a hősies erényeiről szóló dekrétumot, amellyel Emilie Engelt tiszteletreméltónak nyilvánították. Jelenleg egy közbenjárására történt csodáért imádkoznak, amely az Egyház hivatalos boldoggá avatásának feltétele.

M. Emilie nővér belső útjáról Kentenich atya így beszél:

„Amikor egyszer felfedezte és mélyen magáévá tette Isten, az Atya igazi arcát, amikor szíve minden rostjával beleszeretett,  az igazi béke és a az Istenben való maradandó öröm élt benne, olyan valóságok, amelyeket a rengeteg kereszt és szenvedés sem tudott elhomályosítani.”

 

11.

M. Emilie nővérben beteljesedett az, amit  Josef Kentenich atya 1945-ben az MTA-kurzus számára kért:

„Azért imádkozom, hogy megéljék a családépítés beteljesedését, legalább egy valódi évfolyamszentet adjanak, és mint egész évfolyam, példamutató módon mutassák meg a családnak, hogyan néz ki és hogyan állja meg helyét egy jó Márianővér egészséges és beteg napokban, fiatalon és idősen, békében és háborúban, az üldöztetés és az elismerés idején.”

 

11 – 1. Egy bőrönd története

M. Emilie nővér egy prédikációból magával vitt egy képet, amely ettől kezdve végigkísérte: Amikor az „első szeretet” lelkesedésében Isten felé fordulunk, mindent oda szeretnénk neki ajándékozni. Összecsomagolunk tehát mindent, ami értékes számunkra, egy „bőröndbe”, és Isten felé nyújtjuk. Isten örül, elfogadja az ajándékot – de a bőröndöt visszaadja, hogy vigyük tovább az életutunkon, és ezt mondja: Majd mindig kiveszem belőle azt, amire éppen szükségem van.

Emilie nővér szerette ezt a „bőrönd”-képet, és ebben tükröződik vissza saját élete. Betegsége során sorra vette, mit vett már ki Isten a bőröndből: a járás képességét (időközben megbénult), a bal kar mozgatását, a beszédkészséget. Amikor már beszélni sem tudott, táblájára ezt írta: „Még a bőröndben van!” – és a szemére, valamint a homlokára mutatott. Szellemi képességeimet és a látásomat Isten még meghagyta – ezt még oda tudom adni.

Egy imádságában újra és újra felteszi Istennek a kérdést: „Tetszik neked, hogy elvedd tőlem…?” – és megnevezi, mit vehet még ki Isten a „bőröndből”: az egészségét, a szeretett embereket, a feladatokat, amelyek közel állnak hozzá. És mindig megerősíti: „Igen, Ámen, Atyám, kérem ezt!”

„A hitben világosságot és vigaszt találunk mindenre.” (M. Emilie nővér)

Engedje, hogy M. Emilie nővér hite új tüzet gyújtson szívében, amikor Isten az Ön életében is kivesz valamit a „bőröndből”.

 

11 – 2. „A fény naplója“

Advent van, 1942-ben. M. Emilie nővér immár hét éve súlyosan beteg: tüdőtuberkulózisban szenved. Ez azt jelentette, hogy éveket töltött klinikákon és szanatóriumokban. Most ismét Schönstattban van, és közössége vezetői köréhez tartozik.

Délidő van, a pihenés ideje. Az íróasztalánál ül, és jegyzeteket készít egy kis füzetbe. Ekkor belép egy nővértársa, mire Emilie nővér mosolyogva ezt mondja:
„Találd ki, mit csinálok éppen! Újabban van egy kedvtelésem.”

Majd rögtön meg is adja a választ: az az ötlete támadt, hogy 50. születésnapját különösen gondosan készíti elő – 50 napon keresztül. Minden nap visszatekint egy-egy életévre, és megpróbálja felfedezni benne Isten kiváltságos, személyes szeretetét, egészen konkrét eseményekben.

Ő, aki a betegség nehéz évein van túl, aki az aggodalom, a sötétség és a fájdalom sok óráját szenvedte végig, a világosság naplóját írja: keresi Isten gyengéd szeretetének jeleit saját életében.

Később egyszer így fogalmaz:
„Boldogságunk titka abban rejlik, hogy mindent áttetszővé tegyünk arra, aki figyelmes szeretettel szeret bennünket.”

 

12. M. Virginia Perne nővér

1896 (Nentershausen) – 1982. szeptember 21. (Koblenz-Metternich)

Vezetői felelősség meghatározó években

Fiatal tanárként ismerkedik meg Schönstattal, csatlakozik a Női Szövetséghez, és hamar vezetői feladatokat vállal ott. 1928. április 30-án lép be a Márianővérek közé, és már három héttel később megkapja a nővéri ruhát. Vezetői feladatát a Női Szövetségben megtartja. Ugyanakkor már 1929-ben rábízzák a Szövetségi Otthon vezetését. Az elkövetkező években noviciátus- és tercziátusmesterként tevékenykedik. 1936-ban az Intézet általános asszisztense lesz, egyidejűleg a Schönstatt-i körzet vezetőjévé nevezik ki.

Amikor a generális főnővér, M. Anna nővér 1950 februárjában lemond hivataláról, M. Virginia nővér, mint általános helyettes, vezeti az Intézetet a következő generálkapitulumig. Rendkívül megterhelő évek következnek. Josef Kentenich atya és vele a közösség súlyos támadásoknak és rágalmaknak van kitéve. 1951 végén az alapító kénytelen száműzetésbe menni, így M. Virginia nővérnek kell a vezetés terhét az alapítő nélkül viselnie. Ebben az időszakban bátran és rendíthetetlenül áll az Intézet élén, bölcsességgel, érzékeny felelősségtudattal megakadályozza, hogy a nővércsalád újszerű profilja megváltozzon. Amikor az 1954-es generálkapitulumon átadhatja feladatát az új vezetőségnek, a Nyugati Tartomány tanácsába nevezik ki, majd 1962-ben Schönstattban a Központi Tartomány főnővérévé.

Szolgálat a közösség belső képéért

Ez a rövid leírás egy olyan nőt mutat, aki évtizedeken át megszakítás nélkül vállal vezetői feladatokat, és azokat egész személyiségének bedobásával teljesíti. Mégsem ő maga áll a középpontban. Munkáját a közösség belső képének szolgálataként értelmezi, ahogyan azt az alapítóval való együttműködés során megismerte és magáévá tette. Így volt képes az Intézetet meghatározó éveken átvezetni.

Amikor 1966-ban – a közösség megalapításának 40. évfordulóján – betölti 70. életévét,  Josef Kentenich atya így ír neki: „Adja magát, hogy megvizsgáljuk, milyen jelentősége volt életének erre a 40 évre nézve.” Életén keresztül visszakövethető a csalaád történelme. És így zárja levelét a kívánsággal:

„Áldja meg a Szűzanya bőségesen Önt ezért. Segítsen Önnek, hogy visszatekintve a múltba, minden eseményt újra átélhessen, és készen álljon arra, hogy újra hagyja magát a Szűzanya által nevelni, hogy egyszer fénylő csillagként ragyoghasson a jövőbe családunk történetének kezdetén.”

 

13. M. Perpetua Ständer nővér

1889. január 30. (Fretterode) – 1975. március 4. (Friedrichroda)

Egy élet Schönstatt keleti missziójáért

M. Perpetua nővér így ír életcéljairól: „Vágyam volt, hogy csatlakozzak egy vallásos közösséghez. Kolostorba nem akartam menni, a világban való apostolkodás vonzott.” Amikor 1924-ben megismerkedik Schönstattal, ez teljesen megfelel elképzeléseinek. Az első Schönstatt-találkozóról így ír: „A találkozó számomra nagy belső élménnyé vált. Úgy éreztem, mintha teljesen új életérzést kaptam volna.” A legmélyebb élmény számára a Kentenich atyával való beszélgetés volt; ezt ő maga „életem egyik legnagyobb kegyelmének” nevezi. 1928. május 1-jén lép be az Intézetbe, és – novíciaként – saját évfolyamának novíciusmesternőjévé nevezik ki. 1930-tól hosszú évekig az általános tanács tagja, gyakran más hivatalokkal és feladatokkal párhuzamosan.

M. Perpetua nővér különleges küldetése Schönstatt felépítése a kelet-németországi diaszpórában. Itt mutatkozik meg bátorsága és rendkívüli terhelhetősége – Kentenich atya  egyszer így mondta róla: „erős, mint egy tucat férfi.” Amikor a II. világháború alatt a kelet-németországi fíliák vezetése Schönstattból már nem lehetséges, 1944-ben M. Perpetua nővér  a friedrichrodai fíliába költözik. A Dachau-i koncentrációs táborból az alapító így ír neki:
„Tudja, mennyire bízom Önben, és milyen szívesen rábízom veszélyeztetett nővéreinket és filiáinkat az Ön gondoskodására.”

Hamarosan Németország keleti része szovjet megszállási övezetté válik, és a kapcsolat Schönstattal nagyon nehézkessé válnak. Ezt Kentenich atya arra használja, hogy a kelet-német fíliákat önállósítsa, és 1945 októberében M. Perpetua nővér vezetésével az első tartománnyá egyesítse. Mivel az elkövetkező években az utazás Schönstatt-a egyre veszélyesebb, Kentenich atya 1950-ben még tovább lép. M. Perpetua nővér így számol be az alapító  friedrichrodai átogatásáról:
„Ő is felvetette, vajon nem lenne-e helyesebb minden nyugati látogatásról lemondani, még a rokonoknál töltött nyaralásról is. Minden levelezést a nyugattal fel kellett függeszteni, mert a nyugati postát erősen ellenőrizték, és az ellentét és feszültség a szabad Nyugat és a szocialista államok között egyre nagyobb… A tartomány sokkal önállóbban és erőteljesebben fejlődhetne, ha teljesen elválasztva élnénk a Nyugattól.” A nővérekre bízták a döntést; a legtöbben elfogadták az alapító kívánságát. 20 éves vezetése alatt M. Perpetua nővér gyakran a Schönstattal való kapcsolat nélkül is viselte a felelősség terhét. A DDR egyházzal ellenséges rezsime ellenére sikerült felépítenie és növelnie a nővérek közösségét és a Schönstatt-mozgalm minden ágát.

Római kezdeményezések

Sr. M. Perpetua hivatalának idejére esik Kentenich atya száműzetése. Az általános vezetés bevonja őt, valamint M. Emilie nővért és M. Annette nővért, hogy a római intézményeknél tisztázzák az alapító ellen felhozott vádakat és támadásokat. Ezek a római ügyek is sok bölcsességet és bátorságot igényeltek, hiszen a nőknek akkoriban nem volt hangjuk a Vatikánban. Sikerült azonban a Szentatya közvetlen környezetébe is eljutni, és tájékoztatni őt bizonyos intrikákról. Így M. Perpetua nővér például kapcsolatot tudott kialakítani Mater Pascalinával, XII. Pius pápa házvezetőnőjével, valamint Bea bíborossal is.

Élete utolsó éveiben Sr. M. Perpetua az örökimádó filiához tartozik. Itt tárul fel erejének titka: „Hivatali ideje alatt mindig a Tabernákulumtól irányította a tartományt” – olvasható a róla szóló megemlékezésben.

„Világosan átlátja a körülményeket, akár kint, akár otthon, és feladatait példátlan hűséggel és önzetlenséggel teljesíti, anélkül hogy sok hírverést csapna magáról és tevékenységéről.” – P. Kentenich M. Perpetua nővérhez

 

14. Marianne Czerwińsky nővér

1905. augusztus 7. (Duisburg) – 1994. szeptember 23. (Swider)

Újalapítás egy kommunista országban

Marianne nővér lengyel bevándorlók gyermekeként született Németországban. 1923-ban, 17 évesen ismerkedik meg Schönstatttal. 1925-ben egy találkozón találkozik Kentenich atyával: „Beleérző, szívélyes és mégis visszafogott beszélgetési módja teljes bizalmat ébresztett bennem.” Hivatásának kérdésében megosztja vele kételyeit:  csatlakozhat-e lengyel lányként a (német) Márianővérek közösségéhez. Kentenich atya azt válaszolja neki, hogy nem tartja kizártnak az intézmény kiterjedését más országokra, és: „Úgy érzem, hogy a képességei jól illenek közösségünkhöz.”

Így lép be 1930-ban a közösségbe. A noviciátus elvégzése után először a bautzeni filiához kap vezetői megbízást, 1936-tól pedig a keleti filiák általános asszisztense lesz, egyben felelős a Schönstatt-mozgalomért ezen a területen. Lengyel származása Kentenich atya számára az isteni gondviselés jele, mivel a Schönstatt-mozgalmat Lengyelországban is meg szeretné honosítani. A terv, hogy 1939. október 1-jén Lengyelországban is letelepedjenek, a második világháború kitörése miatt meghiúsul.

Kentenich atya dachaui koncentrációs táborból való visszatérése után, ahol sok lengyelt ismert meg és becsült nagyra, Marianne névérrel tovább keresi az újalapítás lehetőségeit. Kapuk nyílnak: 1946. április 25-én Marianne nővér és egy másik nővér, M. Józefa nővér, kalandos módon Lengyelországba utaznak, visszatelepítés alatt álló lengyel kényszermunkásokhoz és családjaikhoz csatlakozva. A kommunista háború utáni Lengyelországban rendkívül nehéznek bizonyul az élet: a kapcsolat Nyugat-Európával, így az anyaházzal és a alapítóval, az „Vasfüggöny” miatt megszakad. A jövőt illető bizonytalanság ellenére a két nővér úgy dönt, hogy Lengyelországban maradnak. A pallotínusok segítségével lakást és munkát kapnak. Lépésről lépésre megszerzik a szükséges engedélyeket és az állampolgárságot. Az egyház jóváhagyja tevékenységüket. Már 1947-ben beöltöztetik az első fiatal lányokat, és megkezdik a noviciátust. A nővérek mindennapjait nagy nehézségek jellemzik: a háború utáni szegénység, a nyelvi akadályok, a folyamatos félelem az elűzetéstől. A kommunista rendszer minden vallási tevékenységet megtilt számukra.

Az isteni gondviselésbe vetett bizalom, valamint az alapítóval folytatott hosszú együttműködés tapasztalata segíti Marianne nővért, hogy minden nehézséggel – különösen a rezsim zaklatásaival – bátran szembenézzen. Így növekszik a fiatal nővérközösség. Marianne nővér lesz az első tartományfőnök. 1964-ben a nővérek elkezdik a Schönstatt-szentély építésének munkáit a Świderski-erdőben. 1967-ben ezt a kommunista hatóságok lerombolják, Marianne nővért súlyos pénzbírsággal sújtják, és sok évi elnyomásnak teszik ki. Csak 1980-ban vállalkozhatnak újra a szentély építésére Świderben, egyúttal egy tartományház felépítésére a növekvő hivatások számára. Ezúttal sikeresen.

Így Marianne nővér 75 évesen élheti meg vágyának beteljesedését, amit egyszer így fogalmazott meg:

„A végsőkig égnem kell, hogy a szentély és Schönstatt Lengyelországban felépülhessen!”

Kentenich atya 1946-ban, az első lengyel novíciákhoz írt levelében:

„Biztosítom Önöket különleges érdeklődésemről, áldásomról és imáimról. Ne rettenjenek el a nehézségektől, a család sosem feküdt rózsákon. Mindig háborús gyermek volt, mert háborúban keletkezett és nőtt fel. Minden helyzetben folyton csak a szót követte: Mater habebit curam – és mindig győztes maradt. Szívélyes üdvözlet és áldás. J. K.”

 

15. M. Agneta Braun nővér

1904 június 20. (Duisburg-Hochfeld) – 1973. november 9. (Brazília)

Az első brazil misszionárius nővérek kalandja

1930. március 15-én lép be a közösségbe. Néhány évvel később, 1935. május 12-én, a az alapító kezéből veszi át a missziós keresztet, és további 11 nővérrel együtt Brazíliába küldik ki. Ez volt a brazil misszionárius nővérek első csoportja. 1935. június 10-én érkeznek Jacarezinho/Paraná városába „az őserdő közepébe”, egy akkor még ritkán lakott területre, amely később nagy gazdasági fellendülést élt át. Útjuk során három jelképet visznek magukkal: a keresztet, egy építőkövet és egy hegedűt, amelyek a hitet, a nevelést és a kultúrát szimbolizálják. A meghívást a Pallottinátus atyáktól kapták.

A kezdés az új országban nagy áldozatokkal járt a misszionáriusnők számára: a nyelv elsajátítása, az ismeretlen klíma és a legszükségesebb dolgok hiánya miatt. A nővérek mindezt vállalták annak érdekében, hogy Schönstatt Brazíliában elindulhasson. Már 1938-ban megalapíthatnak egy iskolát, a „Colégio Mãe de Deus”-t. Ez Londrina első iskolája, valamint a nővérközösség első iskolája, és ma is működik. 1941-ben léphetnek be az első brazil lányok a Márianővérek közösségébe.

M. Agneta nővér nagy buzgalommal és áldozatkészséggel végzi rá bízott feladatait, és ezzel hozzájárul a közösség felépítéséhez Brazíliában. 1936 és 1944 között a ribeirão clarói/PR-i kórház filiáléjának vezetőnője. Ebben az időben ez egy igen nehéz munkakö, a hiányzó felszerelés és a hiányzó orvosi képzettség miatt. Ezt követően évekig vezetői feladatokat lát el a kórházakban és a közösség filiáiban. Az első tartományi vezetőség tagja.

Élete utolsó öt évében más jellegű szolgálatba hivatott: ismétlődő agyi trombózisai miatt egyre inkább ágyhoz kötött, már nem tud aktívan dolgozni. Ezt hívásnak tekinti: imával és áldozattal építeni tovább a közösséget. Különösen a helyi nővérekért ajánja fel mindezt, tudatában, hogy nekik kell Schönstattot és a közösséget a saját népük életérzésébe és kultúrájába átültetniük. Schönstatt „a helyiek szívén és értelmén kell, hogy átmenjen” (J. Kentenich), hogy egy nép életében hatékony lehessen.

Amikor M. Agneta nővér 69 éves korában meghal, az utolsó szava: „Igen, Atya”. Ebben az Isten akaratában hívő „igen”-ben ment Brazíliába és működött ott.

Kentenich atya az 1940-es évek végén tett braziliai látogatásakor a nővérekhez:
„Azért is jöttem, hogy köszönetet mondjak Önöknek, amiért mindezen évek során hűségesek maradtak a szövetséghez.”

 

16. M. Johanna Schönberger  nővér

1907. október 7. (Heilberscheid/Westerwald) – 1947. január 13. (Schönstatt)

A családért élt és halt

1925-ben ő volt az egyik az elsők között, akik csatlakoztak a még kialakulóban lévő közösségünkhöz Schönstattban. 1930-ban, amikor az első generáció összegyűlik az évfolyamban, sok olyan személyiség kurzustársa lesz, akik a későbbi családtörténetet döntő módon formálják.

Az ő hozzájárulása a fiatal közösség építéséhez más jellegű. Teljes erőbedobással dolgozik  Schönstatt házaiban a mozgalom szolgálatában. Gazdag belső élete, anyai, önzetlen szolgálatkészsége és gyakorlati érzéke otthont és örömteli légkört teremt. De Isten többet kíván tőle. A rá emlékező iratban így szól:

„Egy súlyos szívbetegség már korán határt szabott kimeríthetetlen munkakedvének. Közel tíz évig a kórteremhez kötve, Istenben átélt csendben és örömteli áldozatkészséggel mégis gazdag tevékenységet fejtett ki a paramentik (liturgikus textíliák és ruhák készítése) szolgálatában. Hősiességgel viselte súlyos szenvedését a nővércsaládért és a halhatatlan lelkek üdvéért.”

Bár Kentenich atya nagyra értékeli az aktív szolgálatot, hangsúlyozza a közösség vezetőinek: „Nemcsak a munka és a siker a családban jelent értéket. A betegek Isten áldása, a család villámhárítói és kincsei.” (1939. február 21.) Ugyanakkor hozzátette, hogy a betegeknek helyesen kell értékelniük állapotukat, hogy az a család javára váljon: „Már önmagában is nehéz áldozat, ha fiatalon dolgozni akarsz, de nem tudsz! Isten akaratának elszenvedése nehezebb, mint Isten akaratának teljesítése! Éjjel-nappal dolgozni önmagában semmi különös, hiszen a Jó Isten adott erőt, mert ez felel meg a természetnek.”

Egy kis szent

M. Johanna nővér komolyan vette ezt a küldetést, amit az is mutat, ahogyan az alapítóért bevetette magát, amikor 1941-ben a nemzetiszocialisták Dachauba deportálták. Ebben az időszakban súlyosan szívbetegen a kórházi részlegen feküdt. Amikor  Kentenich atyát letartóztatták, búcsúzáskor azt mondta neki, még nem halhat meg, mert szüksége van az áldozatára. Ez a szó erősítette életösztönét. Akár tehetetlenül feküdt szívproblémái miatt, akár kórtermében a liturgikus kelméken dolgozott, ezt szolgálatként élte meg a bebörtönzött alapítóért.  Kurzstársának, M. Annette nővérnek azt mondta, hogy a sok ezer apró öltés, amit a kelméken végez, egyidejűleg rövid imákkal kíséri  Kentenich atya szabadságáért.

Amikor Kentenich atya visszatért a koncentrációs táborból, M. Johanna nővér egyre gyengébb lett. 1947 januárjában halt meg 40 éves korában. Amikor Kentenich atya értesült haláláról, belsőleg megérintve mondta: „Most elvesztettem egyik legjobb munkatársamat.” A „Marienschwester” folyóirat halála utáni számában feljegyezték, hogy  Kentenich atya  „halála után szívesen és gyakran kis szentnek nevezte, amire büszkék lehetünk.” A búcsúbeszédben így folytatódik: „Ő a családért élt és halt. Még hosszú éveken át tartó súlyos betegsége idején is fáradhatatlanul igyekezett a közösségnek szolgálni. Közvetlenül értékes, lelkes munkájával a liturgikus kelmék szolgálatában, közvetve – ami még jelentősebb volt – csendes imával, erőteljes áldozattal és hősies szenvedéssel.”

 

17. A képzési programunk fejlődése

az MTA-évfolyam, mint kísérleti projekt

Kentenich atya az MTA-évfolyam keretében fejleszti a közösség képzési útját, létrehozva intenzív időszakokat, amelyeket a jezsuita képzés mintájára „Terziátusnak” nevez. A teljes felvétel előtti években két, egyenként öt hónapos terciátus van. A MTA-évfolyam egyfajta „pilótaprojektként” indul.

Objektív gondolkodás
Az alapító szívügye, hogy minden nővér tanulás és tudás megszerzése révén megtanuljon tárgyilagosan és objektíven gondolkodni. Mivel a z évfolyam több nővérének már  megfelelő képzése van, a tantárgyak jelentős részét ők maguk tanítják. Ha szakértők látogatnak el hozzá, meghívja őket a terziátusban előadást tartani. Például az első terziátusban egy liturgikus szakember a kórál finomságait, egy Beuroni bencés atya a bencés szabályokat ismertette. Egy japán jezsuita három előadást tartott a japán nőkről és a Mária-tiszteletről Japánban. A második terziátusban egy pallotinus exegeta, egy frissen végzett filozófus pedig logikát és ismeretelméletet oktatott. A cél: „élesíteni és csiszolni az elménket. Nagyon rajta voltunk”-olvashatjuk a krónikában.

A természetfeletti világ szépsége
Kentenich atya saját óráin a közösség szellemiségét és struktúráját ismerteti. Nem előadás formájában, hanem közös feldolgozással tanít. M. Perpetua nővér így ír: „Intenzíven vele együtt kellett gondolkodnunk és véleményt mondanunk. Egy teljesen új világ nyílt meg előttünk: a túlvilág valósága és szépsége.”

Erényiskola
Kentenich szavai szerint a terziátusnak egyben személyiség- és erényiskolának is kell lennie.

„Ez az az iskola, amelyet mindenkinek mélyen belül, Isten lelkétől tanítva és okatatva, vezérelve és hordozva végig kell járnia… A közös élet legyen erényiskola. Az erényiskola azt is megköveteli, hogy szókimondók legyünk, ugyanakkor az egyéniségek sajátosságait értékeljük és tiszteljük. Bele kell magunkat élnünk és bele kell magunkat imádkoznunk a másik egyediségébe.”

 

18. Lélek és forma. Hogyan születik a közösség alapszabályzata

 

Az első tíz évben a közösségnek nincsen alapszabályzata. Először ki kell fejlődnie egy életformának, mely a kitűzött célnak megfelel. Egyrészt, mint a klasszikus rendek esetében, az Istennek szentelt, evangéliumi tanácsok (szegénység, tisztaság és engedelmesség) szerinti életről van szó. Ugyanakkor a nővérek abban látják hivatásukat, hogy a társadalomban élve „egy modern nő egészen tiszta típusát”[7] alakítsák ki, aki szabadságban és nagyszívűségben, egy szilárd belső tartásból él és cselekszik. Ehhez olyan életformára van szükség, amely rugalmasan alkalmazkodni képes a különböző körülményekhez.

Kentenich atya lehetőséget ad a fiatal közösségnek a kísérletezésre, és közvetlen kapcsolatban kíséri a belső fejlődést és formálódást.

A MTA-évfolyam két terziátusának nagy érdeme a közösség alapszabályzatának kidolgozása. Ez is munkamegosztásban és a közösség alapítójával való folyamatos egyeztetésben történik. Az évfolyam történetében így írnak erről:

„Az alapszabályzat kidolgozására csoportok alakultak, és minden csoportnak egy-egy területet kellett kidolgoznia, majd megbeszélésre előterjesztenie. A terziátus végére hosszú-hosszú megbeszélések alakultak ki. Kemény gondolkodás volt, nem mindenben értettünk egyet. Kentenich atya végtelen türelemmel meghallgatta minden észrevételünket és véleményünket és átgondolta őket. Alapos megfontolások voltak, amelyek mélyen foglalkoztattak minket, és  Kentenich atya nem fáradt el, hogy meghallgasson minket, most ezt, majd azt kérdezze, hogy ki mit gondol, és érti-e. Pontosan úgy járt el, ahogy évekkel korábban az előalapító okiratban a hallgatóknak mondta: ‚Szeretnénk létrehozni egy szervezetet, mi, nem én. Önök nélkül semmit sem teszek.‘ Mindig így cselekedett, így járt el az ‘alapszabályzat’ esetében is, ahogy akkor mondta.”

A terziátus után az alapszabályzat végső szerkesztését Kentenich atya M. Emilie nővérrel együtt végzi. Amikor 1935. augusztus 11-én ezek az első alapszabályok megjelennek,  Kentenich atya az előszóban az első ideiglenes tervezetnek nevezi őket. Először a közösség új életformájának még többet kell bizonyítania a gyakorlatban, és a közösségnek más